Még két óra se volt, mikor már a mai szállás közelébe jutottunk. A szállásadónk telefonon azt mondta, hogy csak háromkor tud értünk jönni, úgyhogy egy órát a bárban ültünk. Teljes meglepetésünkre itt van a településen bár, ugyanis eddig nem nagyon találtunk ilyen helyeket. Mi ezen a módon ünnepeltük a hétezredik megtett kilométerünket. Merthogy a mai napon átléptük ezt a határt is! Ebbe természetesen nem csak a Rómába ill. Rómából tartó utak és a caminók, hanem a magyar Kéktúrának a megtett távjai is beszámítódnak.
Egyébként az egész mai útvonal ugyanolyan csendes, nyugodt volt, mint az elmúlt napok. Simán össze lehetne keverni bármelyik magyarországi Kéktúra szakasszal, hiszen itt már a háttér sem árulkodó, mint korábban.
De a szállásunk nagyon extra. Részletes leírás helyett csak egy kép:
Kénytelenek voltunk megadni magunkat a sorsnak és élni a lehetőséggel. Hihetelen, hogy a több ezer kilométeren keresztül magunkkal cipelt fürdőruhát ma először használtuk rendeltetésszerűen.
Tudom, mára ígértem a gasztro kiegészítést, de nem lesz hozzá erőm. Szerintem nemhogy fogyni nem fogok, de kifejezetten örülök, ha nem szedek fel néhány kilót.
A mai útvonal
La Chapelle-de-Surieu, 16 km, 7 óra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése