2025. június 6., péntek

06.06 Erdő, minden mennyiségben

Ahogy tegnap mindenhol szőlő volt, ma egész nap az erdő vett minket körül. 


Reggel nem siettünk, csak fél 9 körül indulunk. Rövid nap várt ránk, ami igaz is lett. Fél 5 és már lefürödve elkezdtem írni a blogot. De ahogy eljutottunk eddig!

Ahogy elhagytuk a várost, szinte rögtön emelkedni kezdtünk. És emelkedtünk, és emelkedtünk, és emelkedtünk. 200 méterről egészen 850 méterig. És végig erdőben. Mondjuk fura egy erdő volt. Állandóan a Fangorn erdő jutott eszembe, persze pókok nélkül.


Találkozni itt se találkoztunk senkivel, leszámitva egy csoportot. Ők azért kellően furák voltak: 3 lovas egy kutyával. Lehet, hogy ez nem extra, de olyan helyen jöttek el lovakkal, ahol gyalog is izgalmas volt.

Volt egy dolog, amiben verhetetlen volt az erdő: gyönyörű virágok voltak mindenfelé. És szamóca, de azt most inkább kihagytam.

Kevés helyen volt kitekintésünk az erdőből, de ahol igen, az lélegzetelállító volt. Pár száz méter magasból csodálatosan ráláttunk a Rhône-re. Volt, hogy az ösvényről:

De a legjobban a kilátó pontokról. 

Az egyik ilyen ponton ebédeltünk, én közben ezt láttam. 

No nem a kerítés az izgalmas, hanem ami mögötte felsejlik.

A mai szállásunk a semmi közepén álló néhány házból az egyik. Jól néz ki és bent is rendben van.

Különösen jó, hogy minden ruhánkat ki tudtuk géppel mosatni, beleértve a nadrágunkat is. Egy hét után már ráfért. Nagyon. Remélem megszárad (itt nincs olyan meleg, mint otthon), mert különben izgalmas lesz a holnapi nap.


Les Rives, 17 km, 7 óra


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése